~ 5.

Sziasztok! Megérkeztem az új résszel, remélem tetszeni fog. Próbálok sietni, de a nyár azért elveszi sz időmet rendesen... A másik blogomra is igyekezek megírni a részeket, de most csak ez van kész. :D Jó olvasást, remélem elnyeri a tetszéseteket! 

-Miről akarsz beszélni? - kérdezem, de előre tudom a válaszát.
-A rehabról - feleli, én meg felsóhajtok. Ez az, amit nem akarok. Vele beszélni arról a helyről, ahol két hónapot is lehúztam.
-Mondd - fonom össze a karom a mellkasom előtt - ne kímélj.
-Örülök annak, hogy végül elmentél. Tényleg sokat jelentett. Tudod... nem tudnám elviselni, ha egy ilyen hülyeség miatt... szóval egy ilyen miatt halnál meg.
-Elmentem, két hónapig szenvedtem, most pedig itt vagyok. És, hogy tudd, az egész csak Joey miatt volt - felelem. - Meg miattad -ismerem be, mert Nora nélkül, most épp az ágyon ülve nyomnám magamba a gyógyszereket.
-Ezek szerint nem is fogsz visszaszokni rá - mosolyodik el megkönnyebbülten, de elhúzom a számat.
-Azt nem ígérhetem meg - csóválom meg a fejem, mire a nővérem szikrázó szemekkel pillant rám.
-De. Ígérd meg, hogy soha nem leszel függő! Semmiben! - követeli, én pedig vállvonogatva felállok.
-Előre megmondom, hogy nem ígérek meg semmit. Ez alatt az idő alatt a drogokról is lemondtam, de az az elmélet, hogy a drog rosszabb, mint a gyógyszer, tegnap éjszaka megdőlt - állok meg előtte. - A gyógyszerekről lemondtam. A drogról nem - jelentem ki határozottan, Norá-nak meg elkerekedik a szeme. Sosem mondtam neki ellent ilyen témában.
-Elmondom egyszer, de fogd fel - mondja. - Ha még egyszer rászoksz valamire, engem soha többet nem fogsz látni.
-Miért jó az, ha nekem nem?
-Sokkal jobban lennél, ha nem lennél függő.
-Nem lennék jobban, Nora. Tudod... neked van férjed, és egy fiad. Na meg, ugye a kutyáitok. Nekem ezek kimaradtak az életemből eddig, és ahogy magamat ismerem, ki is fognak. Lehet, hogy még csak 21 éves vagyok, de ha eddig senki nem jött, már nem is fog.
-De! Baszd meg Chris, hidd már el, hogy igenis, kellesz valakinek! Ott vannak a rajongók!
-Nem akarok rajongóval járni. Egy éjszakára jók, de másra nem - vágok közbe. - Nekem csak ez van, érted? A zene, a drog, az egy éjszakás kalandok, a pia, és a bulik! Ha valaki olyan jön, érte megváltozok. Esetleg.
-Miattuk változz meg, ha miattam nem is - mutat az ajtó felé, de tudom, a srácokra gondol.
-Miattuk? Te viccelsz? Ugyan ilyenek! Ők is benne voltak abban, hogy drogozni kezdjek!
-Hagyd ott a bandát. Akkor nem sodornak rosszba.
-Figyelj, Nora. Egyszer mondom el. Nem hagyom ott a bandámat, mivel ők a családom. A legjobb barátaim. A zenekarom! Lehet, hogy rosszba sodornak, de ők nem követelik, hogy legyek angyal! Ők elfogadnak olyannak, amilyen vagyok. Te nem.
-Olyan vagy, mint egy elbukott rocksztár - sziszegi, és kilép a szobából. Maga mögött becsapja az ajtót, én pedig utána megyek.
-Mert elbukott rocksztár vagyok - motyogom, mielőtt a többiek kis körébe ülök. Joey rögtön odafut hozzám, és nevetve az ölembe ül.

-Olyan leszek, mint Chris bácsi - jelenti ki, én meg mosolyogva a fülébe súgom.

-Csak anyád előtt ne legyél olyan.

-Oké - röhög, és fejbe dob az Oli-tól elkobzott labdával. - Játszhatok a gitárodon? 

-Játssz - veszem a kezembe azt a hangszert, ami a kanapénak van támasztva, és kicipzározom a tokot. - Mennyi az idő?
-Fél hat. Indulnunk kell, ha időben oda akarunk érni - válaszolta Andy, Mark pedig a kezemet megragadva felránt a földről. Gyorsan bedobálom egy sporttáskába pár pólót, gatyát, és egy pulcsit is, majd miután végzek elrakom a tokjába a kedvenc, fekete-piros gitáromat, és a banda után indulok.
-Jöttök? - nézek vissza a nővéremékre, mert a jelenlétükre igazán számítok. Tényleg elcsesztem, ha most nem jön el velem.
-Igen, de csak azért, hogy ne adjatok neki drogot - biccent Nora Joey felé, én pedig elmosolyodok. - De nem bocsátok meg - teszi hozzá.
-Majd meg fogsz - legyintek, és kilépek a házból. Bezárok, és a kocsim felé indulok, ami mellett Oli és Mark ácsorog. - Ti jöttök velem? - kérdezem, bár a választ tudom, mivel a többiek már beültek a másikba.
Csak bólintottak, és beszálltak a hátsó ülésre. Á, szóval én vezetek.
-Ki lesz a főzenekar? - érdeklődöm, de hátulról csak morgást hallok. - Veletek meg mi van? - röhögök fel, mert még soha nem volt olyan, hogy 5 perc alatt nem kaptam tőlük agybajt.
-Joey - morogtak mindketten, én meg csak legyintek.
-Ismerek nála fárasztóbb kölyköket is. Joey semmi hozzájuk képest - vonom meg a vállam, ők meg felnyögnek.
-Te hogy bírod?
-Andy-vel nőttem fel. Andy meg velem. Szerinted?
-Jó, felfogtam - csóválja a fejét Mark, és kinyitja az ajtót, mert időközben elértük a bejáratot. A hátsót, mivel nekünk arra kell bemennünk.
A cuccaimat, és a gitáromat a kezembe kapva indulok meg a bejárat felé, főleg azért, hogy kiderítsem, kik játsszanak utánunk. Könnyen átjutunk a szekrényeken (fekete biztonságiak) és a folyosón végighaladva, benyitunk az utolsó ajtón, amire nagy betűkkel felírták: KILL YOURSELF.
A többiek ruhái már itt vannak, gondolom azokat a kanapén fekvő Travis-szel hozatták be, mint úgy általánosságban minden ilyet.
-Na? - tárja szét a karjait a menedzserünk. - Ezt mind én intéztem.
-Jó - felelem szűkszavúan, és a táskámat felkapva elvonulok a fürdőbe, hogy felébredjek a koncert előtt.
Lehámozom magamról a ruháimat, és a földre dobom őket, mivel nem találok semmit, amire rakhatnám. Gyorsan beállok a kabinba, és magamra engedem a forró vizet, ami perzseli a bőrömet. Ellazulok attól, hogy végre víz ér, főleg ott, ahol a kedvenc focicsapatom játékosai szoktak fürödni. Legalább húsz percig folyatom a vizet, kizárva a dörömbölő srácokat, a nyafogó Norát és Joey-t, csak a gondolataimat, és a víz csobogását hallom.
-Gyere már ki baszd meg Chris! Mondd, hogy nem lőtted be magad! Christian Reed, most azonnal toldd ki a képed az ajtón, vagy esküszöm, hogy szarrá verlek! - ordít Andy elvesztve minden türelmét, én pedig kelletlenül kiszállok a kabinból, és egy törülközőt a derekam köré tekerve kilépek a többiekhez.
-Még élek, nem lőttem be magam - szólalok meg. - Most pedig vagy itt fogok öltözni, és úgy, hogy most teljesen meztelen vagyok, vagy visszaengedtek még 10 percre, és összekaparhatom magam teljesen. Motozz meg, nincs nálam drog.
-Menj, de siess - sóhajt fel Trav, én meg sarkon fordulok, és bevágom magam mögött az ajtót.

~ 4.

Sziasztok! Itt az új rész, bár sokáig tartott, igaz, hogy nem voltam itthon, azért nem írtam :D Remélem tetszeni fog, jó olvasást!

Pont délben ébredek, a telefonom csörgésére. Kinyomom a hívást, és oldalra nézek, ahol ott fekszik a tegnapi csaj. Asszem' Ana. A sminkje elmosódott, így megmutatva az eredeti arcát, ami... egyáltalán nem szép. Elhúzom a számat és kikelek az ágyból, hogy keressek valami fejfájás csillapítót. Aha.
Semmilyen gyógyszert nem találok, és mi miatt? Ez is az miatt a kibaszott rehab miatt van! Minden gyógyszert elkoboztak, hogy tényleg ne szokjak vissza. Csak a vésztartalékomat nem biztos, hogy elvették.
Vigyorogva indulok meg a fürdő felé, ugyanis ott, a vécé mögött tárolok egy kicsit, ilyen helyzetekre. Benyúlok a résen, a vécé mögötti, falba kialakított lyukba, és sikeresen megtalálom a zacskót, amiben a dobozok vannak.
-Ez az - sóhajtok fel megkönnyebbülten. Felállok, és visszamegyek a konyhába, hogy öntsek magamnak egy pohár vizet, amivel majd leöblítem a bogyót. Néha vizet is kell inni.
Amint lenyeltem a gyógyszert, mentem felrázni az alvó Ana-t, hogy mielőbb tiplizzen le a házamból. Nem akarok egész nap a fejét bámulni.
-Ana! - lököm meg a vállát, mire a szemei kipattannak. - Reggelt.
-Viszont - dünnyögi, és felül, majd elindul megkeresni a ruháit. 5 perc múlva, felöltözve lép elém. - Nincs valami fejfájáscsillapítód?
-Nincs - rázom meg a fejem, és nem érdekel, hogy hazudok. Nem szokott.
-Azért megnézem - von vállat, és a konyhám felé tipeg, miközben én még mindig a falnak vetett háttal ülök az ágyamon. - Chris a kurva életbe, csengettek! - ordít be. Ezek szerint elbambultam. Nem is kicsit.
-Megyek - tápászkodok fel, és a bejárati ajtó felé ballagok. Semmi kedvem senkivel kommunikálni, így is megvisel a másnaposság, és a tegnapi buli.
Kinyitom az ajtót, és mivel velem egy szinten senkit nem látok lejebb pillantok.
-Szia kölyök! - guggolok le a nővérem 3 éves kisfia elé.
-Chris bácsi! - ugrál, és puszit nyom az arcomra.
-Csak simán Chris, fiam - lép elém a rég látott nővérem, Nora. - Szia öcsi - ölel meg.
-Pisilni kell! - rángatja meg a pólóm alját Joey.
-Anya majd elkísér - pillantok oldalra, ahol ott áll a szőke csaj. Meg amúgy is, nekem össze kell szednem az elszórt ruhákat. Nora csendben elsétál Joey-val a vécé felé, én pedig Ana mellé pattanok. - Tiplizz - lökdösöm az ajtó felé, hogy végre egyedül lehessek. A nővéremmel és unokaöcsémmel. 

Amint csukódik az ajtó, nagyot sóhajtva fordulok meg, és rámolom össze a szétszórt ruháimat. Mire visszaérnek a nappaliba, már a pólómat húzom fel magamra, mivel eddig csak farmer volt rajtam. 

-Hogyhogy itt vagytok? - ülök le a kanapéra, de már pattanhatok is fel, mert a telefonom őrülten kezd hörögni. - Baszd meg Andy, mi van már?

-Koncert lesz este, és neked sem ártana megjelenned. Tudod, te vagy a basszistánk.

-Travis leszervezte? - döbbenek le, mert eddig még mindig elutasítottak minket.

-Aha. Méghozzá nagy stadionba. De csak előzenekar leszünk, szóval gyere 6-ra a Stamford Bridge-hez. Tudod, a Chelsea stadionhoz.

-Oké. De mennem kell, társaságom van - pillantok a vendégeim felé. - Ha akarsz játszani, gyere ide. Gyerekkel játszunk, szóval ne alsógatyában állíts be.

-Jó. Tanultam az előző esetből, sehova nem megyek már alsóban. A nővéred is eléggé hülyének nézett, pedig már jó ideje ismer.
-Nyugodj meg, még mindig hülyének néz - vágom rá. - Siess, ha elmondom, hogy jössz, Joey jobban bepörög.
-Oké, heló - kinyomom a hívást, és visszaoldalazok a tesómékhoz. - Kértek valamit inni? - kérdem, de meglátom az asztalon lévő poharakat. Kicsit zavarban érzem magam, azért, mert a tesóm volt a legcsalódottabb bennem, mikor rehabra küldtek. - És... mi van veletek? - huppanok le a már megszokott helyemre, és beletúrok a hajamba. - Mellesleg... remélem nem baj, hogy hívtam Andy-t. Bár, Joey imádja, úgyhogy nem baj. Este lesz koncertünk - hadarom el, egy kicsit még mindig feszengve.
Ideges vagyok a saját házamban, bassza meg! Ez mi már? Elrontott az a szanaszét baszott rehab... 
-Velünk mi van? - húzza fel a szemöldökét Nora. - Te vagy ideges, most, hogy itt vagyunk. Egyébként örülök a koncerteteknek. Hol lesz?
-Stamford Bridge. Chelsea stadion, a játékosoknak bejárása van az öltözőkbe - felelem, egy kicsit nyugodtabban. Ezeket az infókat, is olyanoktól szedtem, akik már voltak ott koncerten.
-Anya! Ugye megnézhetem a koncertet? Ugye anya? Légyszi! - lökdöste meg a vállát a kis srác. Én mosolyogva vállat rántok, és várom Nora reakcióját.
-Hát...
-Gyertek nyugodtan. Hátul lesztek a színpad mögött, simán meg tudjátok nézni. Fizetni nem kell, amúgy is, csak előzenekar leszünk. Velünk jöttök, ennyi. Nem engedem, hogy ne gyertek - mondom, ellentmondást nem tűrően.
-Szasztok srácok - lép be a nappaliba Andy is, és megöleli Norá-t. Eléggé jó kapcsolatban vannak, mondjuk még gyerekek voltunk, mikor megismerkedtünk. - Mi van Joey? - ül le elé törökülésben, mire a fiú szorosan megöleli.
-Énekelj nekem, Andy bácsi! - szólal meg, mire Andy felnevet. Szereti, ha lebácsizzák. Én is, de nem mindenkitől viselem el.
-Majd este énekelek. Neked küldöm az összes számot - kacsint a rá Joey-ra, aki felnevet. - Jó gyerek vagy. Ne legyél olyan, mint Chris.
-Köszi Andy - rúgom vállon, mivel semmi kedvem előrehajolni, hogy üssem. - Joey, legyél olyan profi basszusgitáros, mint én. Ne legyél, énekes. Az énekesek puhányok - mutatok Andy-re.
-Olyan lesz, mint Oli bácsi - vág közbe az épp belépő srác.
-Nem. Olyan meg végképp ne legyél Joey. Ő egy hülye - mutatok rá, mire csak grimaszol, és megfordul.
-Mark, gyere már! - lép kettőt hátra.
-Na, akkor úgy tűnik, nem nagyon fogok tudni nyugton beszélni Chris-szel - csóválja meg a fejét a nővérem.
-De. Gyere, menjünk be a szobámba, ott lehet értelmesen is beszélgetni - felelem, és a csukott ajtó felé veszem az irányt.