~ 4.

Sziasztok! Itt az új rész, bár sokáig tartott, igaz, hogy nem voltam itthon, azért nem írtam :D Remélem tetszeni fog, jó olvasást!

Pont délben ébredek, a telefonom csörgésére. Kinyomom a hívást, és oldalra nézek, ahol ott fekszik a tegnapi csaj. Asszem' Ana. A sminkje elmosódott, így megmutatva az eredeti arcát, ami... egyáltalán nem szép. Elhúzom a számat és kikelek az ágyból, hogy keressek valami fejfájás csillapítót. Aha.
Semmilyen gyógyszert nem találok, és mi miatt? Ez is az miatt a kibaszott rehab miatt van! Minden gyógyszert elkoboztak, hogy tényleg ne szokjak vissza. Csak a vésztartalékomat nem biztos, hogy elvették.
Vigyorogva indulok meg a fürdő felé, ugyanis ott, a vécé mögött tárolok egy kicsit, ilyen helyzetekre. Benyúlok a résen, a vécé mögötti, falba kialakított lyukba, és sikeresen megtalálom a zacskót, amiben a dobozok vannak.
-Ez az - sóhajtok fel megkönnyebbülten. Felállok, és visszamegyek a konyhába, hogy öntsek magamnak egy pohár vizet, amivel majd leöblítem a bogyót. Néha vizet is kell inni.
Amint lenyeltem a gyógyszert, mentem felrázni az alvó Ana-t, hogy mielőbb tiplizzen le a házamból. Nem akarok egész nap a fejét bámulni.
-Ana! - lököm meg a vállát, mire a szemei kipattannak. - Reggelt.
-Viszont - dünnyögi, és felül, majd elindul megkeresni a ruháit. 5 perc múlva, felöltözve lép elém. - Nincs valami fejfájáscsillapítód?
-Nincs - rázom meg a fejem, és nem érdekel, hogy hazudok. Nem szokott.
-Azért megnézem - von vállat, és a konyhám felé tipeg, miközben én még mindig a falnak vetett háttal ülök az ágyamon. - Chris a kurva életbe, csengettek! - ordít be. Ezek szerint elbambultam. Nem is kicsit.
-Megyek - tápászkodok fel, és a bejárati ajtó felé ballagok. Semmi kedvem senkivel kommunikálni, így is megvisel a másnaposság, és a tegnapi buli.
Kinyitom az ajtót, és mivel velem egy szinten senkit nem látok lejebb pillantok.
-Szia kölyök! - guggolok le a nővérem 3 éves kisfia elé.
-Chris bácsi! - ugrál, és puszit nyom az arcomra.
-Csak simán Chris, fiam - lép elém a rég látott nővérem, Nora. - Szia öcsi - ölel meg.
-Pisilni kell! - rángatja meg a pólóm alját Joey.
-Anya majd elkísér - pillantok oldalra, ahol ott áll a szőke csaj. Meg amúgy is, nekem össze kell szednem az elszórt ruhákat. Nora csendben elsétál Joey-val a vécé felé, én pedig Ana mellé pattanok. - Tiplizz - lökdösöm az ajtó felé, hogy végre egyedül lehessek. A nővéremmel és unokaöcsémmel. 

Amint csukódik az ajtó, nagyot sóhajtva fordulok meg, és rámolom össze a szétszórt ruháimat. Mire visszaérnek a nappaliba, már a pólómat húzom fel magamra, mivel eddig csak farmer volt rajtam. 

-Hogyhogy itt vagytok? - ülök le a kanapéra, de már pattanhatok is fel, mert a telefonom őrülten kezd hörögni. - Baszd meg Andy, mi van már?

-Koncert lesz este, és neked sem ártana megjelenned. Tudod, te vagy a basszistánk.

-Travis leszervezte? - döbbenek le, mert eddig még mindig elutasítottak minket.

-Aha. Méghozzá nagy stadionba. De csak előzenekar leszünk, szóval gyere 6-ra a Stamford Bridge-hez. Tudod, a Chelsea stadionhoz.

-Oké. De mennem kell, társaságom van - pillantok a vendégeim felé. - Ha akarsz játszani, gyere ide. Gyerekkel játszunk, szóval ne alsógatyában állíts be.

-Jó. Tanultam az előző esetből, sehova nem megyek már alsóban. A nővéred is eléggé hülyének nézett, pedig már jó ideje ismer.
-Nyugodj meg, még mindig hülyének néz - vágom rá. - Siess, ha elmondom, hogy jössz, Joey jobban bepörög.
-Oké, heló - kinyomom a hívást, és visszaoldalazok a tesómékhoz. - Kértek valamit inni? - kérdem, de meglátom az asztalon lévő poharakat. Kicsit zavarban érzem magam, azért, mert a tesóm volt a legcsalódottabb bennem, mikor rehabra küldtek. - És... mi van veletek? - huppanok le a már megszokott helyemre, és beletúrok a hajamba. - Mellesleg... remélem nem baj, hogy hívtam Andy-t. Bár, Joey imádja, úgyhogy nem baj. Este lesz koncertünk - hadarom el, egy kicsit még mindig feszengve.
Ideges vagyok a saját házamban, bassza meg! Ez mi már? Elrontott az a szanaszét baszott rehab... 
-Velünk mi van? - húzza fel a szemöldökét Nora. - Te vagy ideges, most, hogy itt vagyunk. Egyébként örülök a koncerteteknek. Hol lesz?
-Stamford Bridge. Chelsea stadion, a játékosoknak bejárása van az öltözőkbe - felelem, egy kicsit nyugodtabban. Ezeket az infókat, is olyanoktól szedtem, akik már voltak ott koncerten.
-Anya! Ugye megnézhetem a koncertet? Ugye anya? Légyszi! - lökdöste meg a vállát a kis srác. Én mosolyogva vállat rántok, és várom Nora reakcióját.
-Hát...
-Gyertek nyugodtan. Hátul lesztek a színpad mögött, simán meg tudjátok nézni. Fizetni nem kell, amúgy is, csak előzenekar leszünk. Velünk jöttök, ennyi. Nem engedem, hogy ne gyertek - mondom, ellentmondást nem tűrően.
-Szasztok srácok - lép be a nappaliba Andy is, és megöleli Norá-t. Eléggé jó kapcsolatban vannak, mondjuk még gyerekek voltunk, mikor megismerkedtünk. - Mi van Joey? - ül le elé törökülésben, mire a fiú szorosan megöleli.
-Énekelj nekem, Andy bácsi! - szólal meg, mire Andy felnevet. Szereti, ha lebácsizzák. Én is, de nem mindenkitől viselem el.
-Majd este énekelek. Neked küldöm az összes számot - kacsint a rá Joey-ra, aki felnevet. - Jó gyerek vagy. Ne legyél olyan, mint Chris.
-Köszi Andy - rúgom vállon, mivel semmi kedvem előrehajolni, hogy üssem. - Joey, legyél olyan profi basszusgitáros, mint én. Ne legyél, énekes. Az énekesek puhányok - mutatok Andy-re.
-Olyan lesz, mint Oli bácsi - vág közbe az épp belépő srác.
-Nem. Olyan meg végképp ne legyél Joey. Ő egy hülye - mutatok rá, mire csak grimaszol, és megfordul.
-Mark, gyere már! - lép kettőt hátra.
-Na, akkor úgy tűnik, nem nagyon fogok tudni nyugton beszélni Chris-szel - csóválja meg a fejét a nővérem.
-De. Gyere, menjünk be a szobámba, ott lehet értelmesen is beszélgetni - felelem, és a csukott ajtó felé veszem az irányt.