Sziasztok! Itt van az első rész, kész lett. Eléggé rövid, de első résznek nem is akartam sokkal hosszabbat, ennyi elég. A részek 1-2 rész múlva hosszabbak lesznek. Remélem tetszeni fog, a rész, a blog. Jó olvasást!
Lassan kicipzározom a basszusgitáromat rejtő tokot, amiben az a tàrgy fekszik, ami az életemet jelenti nekem. Most először zenélek azóta, hogy kiengedtek a rehabról. Igen, rehabon voltam. A gyógyszerfüggőség komoly probléma, de nem lehet ellene tenni.
A fejemet lehajtom, és pengetni kezdek. Fekete hajam, a szemem elé hullik, így csak a húrok egy részét látom. Még így is tökéletesen elgitározom a kedvenc dalom, a Longview basszusrészét.
Teljesen belemerülök a zenébe, csak arra eszmélek fel, hogy a telefonomból üvölteni kezd a Korn.
Ez mi? Ki ordíttat Korn-t a házámban? Ja, hogy ez a telefonom? Bassza meg, ki a szar hív ilyenkor?
-Mi van? - szólok bele gorombán, de a vonal másik végéről csak nevetést hallok. Arcomra mosoly kúszik, mert tudom, egy olyan ember hív, akivel két hónapja beszéltem utoljára.
-Neked is szia Chris - mondja Andy. - Hallom, hogy kiengedtek a rehabról.
-Pont most? - morgom. - Nem lehetett volna egy kicsit később hallanod? Ki mondta?
-Az most lényegtelen. De te, barátom, most felállsz az ágyadról, elrakod a gitárodat, és idetolod a segged a stúdióhoz. A gitároddal együtt - hallom, ahogy beleszív a cigijébe. - Kellesz a felvételekhez, és Oli-ék is hiányolnak. Húsz perc múlva a stúdió előtt - nyomja ki a telefont.
Még morgok valamit, és a gitáromat visszahelyezem a tokjába, hogy semmi baj ne érhesse.
Fellököm magam az ágyamról, és bemegyek a fürdőbe, hogy felzselézzem a hajam, és kihúzzam a szemem. Amint kész vagyok megbontom a cigisdobozom, és kihúzok belőle egy szimpatikus szálat. Az öngyújtóm kattan, és a rúd már az ajkaim között fekszik.
A kezembe kapom a tokot, és a zsebembe süllyesztek pár pengetőt, a cigimet és a gyújtómat.
Bezárom magam mögött az ajtót, és sietős léptekkel indulok a munkahelyem felé, ahol tudom, már többen is várnak. A banda, és a stúdió ribanca, Jennifer.
Már távolról hallom Oli elmebajos röhögését, aki -gondolom- a saját elcsépelt poénján nevet.
-Mi olyan vicces? - érek melléjük és lecsekkolom, hogy mennyit változtak ez alatt a két hónap alatt. Konkrétan semennyit.
Oli még mindig ugyan olyan idegbajos, a haja még mindig barna, persze a szőke rész kivételével, ami tökéletesen látszik, ha felzselézi.
Mark tetkói nem gyarapodtak, vagy csak nem feltűnően, mert az egész testét minták borítják.
Andy fekete haja az ég felé van zselézve, zöld szemét most is kihúzta.
-Szia, haver. Rég láttalak - pacsizik le velem Oli, majd Mark is. Andy csak karba tett kézzel álldogál, és mikor mellé lépek, simán megölel.
Andy-vel van és volt mindig is a legszorosabb kapcsolatom. Egész kiskorunk óta ismerjük egymást, együtt fedeztük fel a rockot. Együtt terveztük el, hogy bandánk lesz. És most már van.
Egy bandánk, ami igaz, hogy még nem ismert és még csak egy rendes lemezünk van, de dolgozunk ezeken. Két haverunk, akik a banda tagjai, és egy csodálatos menedzserünk, aki csak 4-5 évvel idősebb nálunk.
A fejemet lehajtom, és pengetni kezdek. Fekete hajam, a szemem elé hullik, így csak a húrok egy részét látom. Még így is tökéletesen elgitározom a kedvenc dalom, a Longview basszusrészét.
Teljesen belemerülök a zenébe, csak arra eszmélek fel, hogy a telefonomból üvölteni kezd a Korn.
Ez mi? Ki ordíttat Korn-t a házámban? Ja, hogy ez a telefonom? Bassza meg, ki a szar hív ilyenkor?
-Mi van? - szólok bele gorombán, de a vonal másik végéről csak nevetést hallok. Arcomra mosoly kúszik, mert tudom, egy olyan ember hív, akivel két hónapja beszéltem utoljára.
-Neked is szia Chris - mondja Andy. - Hallom, hogy kiengedtek a rehabról.
-Pont most? - morgom. - Nem lehetett volna egy kicsit később hallanod? Ki mondta?
-Az most lényegtelen. De te, barátom, most felállsz az ágyadról, elrakod a gitárodat, és idetolod a segged a stúdióhoz. A gitároddal együtt - hallom, ahogy beleszív a cigijébe. - Kellesz a felvételekhez, és Oli-ék is hiányolnak. Húsz perc múlva a stúdió előtt - nyomja ki a telefont.
Még morgok valamit, és a gitáromat visszahelyezem a tokjába, hogy semmi baj ne érhesse.
Fellököm magam az ágyamról, és bemegyek a fürdőbe, hogy felzselézzem a hajam, és kihúzzam a szemem. Amint kész vagyok megbontom a cigisdobozom, és kihúzok belőle egy szimpatikus szálat. Az öngyújtóm kattan, és a rúd már az ajkaim között fekszik.
A kezembe kapom a tokot, és a zsebembe süllyesztek pár pengetőt, a cigimet és a gyújtómat.
Bezárom magam mögött az ajtót, és sietős léptekkel indulok a munkahelyem felé, ahol tudom, már többen is várnak. A banda, és a stúdió ribanca, Jennifer.
Már távolról hallom Oli elmebajos röhögését, aki -gondolom- a saját elcsépelt poénján nevet.
-Mi olyan vicces? - érek melléjük és lecsekkolom, hogy mennyit változtak ez alatt a két hónap alatt. Konkrétan semennyit.
Oli még mindig ugyan olyan idegbajos, a haja még mindig barna, persze a szőke rész kivételével, ami tökéletesen látszik, ha felzselézi.
Mark tetkói nem gyarapodtak, vagy csak nem feltűnően, mert az egész testét minták borítják.
Andy fekete haja az ég felé van zselézve, zöld szemét most is kihúzta.
-Szia, haver. Rég láttalak - pacsizik le velem Oli, majd Mark is. Andy csak karba tett kézzel álldogál, és mikor mellé lépek, simán megölel.
Andy-vel van és volt mindig is a legszorosabb kapcsolatom. Egész kiskorunk óta ismerjük egymást, együtt fedeztük fel a rockot. Együtt terveztük el, hogy bandánk lesz. És most már van.
Egy bandánk, ami igaz, hogy még nem ismert és még csak egy rendes lemezünk van, de dolgozunk ezeken. Két haverunk, akik a banda tagjai, és egy csodálatos menedzserünk, aki csak 4-5 évvel idősebb nálunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése